2016. november 19., szombat

A beismerés - Nem csak a rendeletet, de képviselői esküjét is megszegte

Magyarné Kocsis Andrea a Tatabányai Tv-ben beismeri, a rendelet- és esküszegést.

Ahogy fogalmazott: "...vállalom a felelősséget, hiszen nem cselekedtük helyesen."
Kíváncsian várom, hogy a képviselői felelősségvállalás miben merül ki ...

A képviselői eskü szövege:
"Én, (eskütevő neve) becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek; jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom; (a tisztség megnevezése) tisztségemből eredő feladataimat a (megye vagy település vagy kerület) fejlődésének előmozdítása érdekében lelkiismeretesen teljesítem, tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorlom.
(Az eskütevő meggyőződése szerint)
Isten engem úgy segéljen!"
Az igazi baj az, hogy ezt nem véletlenül hanem tudatosan tette, nem egyszer, hanem folyamatosan, nem csak önmaga, hanem még az alkalmazottjait is rendeletsértésre ösztönözte.

Vajon, hogy érezték magukat azok a reggel nyitva tartó üzlettulajdonosok akik a képviselő asszony boltjaiba irányították a saját vevőiket?

Tatabánya nem legyen következmények nélküli város!

2016. november 18., péntek

Alkoholtilalom - dohánymutyi - fenyegetőzés - esküszegés

A történet még augusztusban kezdődött. A tatabányai Fidesz úgy döntött, hogy a közterületi rendbontásokra az éjszakai alkoholtilalom a megfelelő válasz. Már akkor is jeleztem, hogy ez egy rendészeti kérdés, rendészeti eszközökkel kell reagálni rá és ezt a rendeletet a Nemzeti "Mutyi" Dohányboltokkal nem lehet betartatni. Nem figyeltek - Jött az alkoholtilalom! És igazam lett!
Ugyanaz lett az eredmény mint más városokban ahol hasonló rendeletet alkottak, a Dohányboltok elrabolták az éjszakai vásárlókat a többi bolttól. A kisboltok tovább sanyargatása, és a "dohánymutyibarátok" kaptak még egy ajándékot, nem mintha nem lenne elég jövedelmező a trafik üzlet. A minta megvolt, az eredmény várható volt. Sőt maga a Fidesz frakcióvezetője szolgáltatta a bizonyítékot. Magyarné a tulajdonában lévő 4 dohánybolt egyikében sem tartotta be a saját maga által elfogadott rendeletet. Az októberi közgyűlésen még bírósággal fenyegetett a Polgármester, miszerint rágalmazásért be fognak perelni.

Aztán jött a töredelmes beismerés...  Csak következményei nem voltak.

Ma Tatabányán az árulhat éjszaka alkoholt akinek dohányboltja van, de az sem árt ha mellette képviselő. Elfogadhatatlannak tartom ezt a kettős mércét. Miközben becsületesen dolgozó és a jogszabályokat betartó kis boltosok kénytelenek voltak bezárni az üzletüket az éjszakai időszakban, addig mások minden retorzió nélkül szeghetik meg a Tatabányai rendeleteket.

Ha rajtam múlik, akkor folytatás a novemberi Közgyűlésen...
Mit érdemel az a képviselő aki a képviselői esküjét tudatosan, folyamatosan megszegve nem hajlandó betartani a saját maga által is megszavazott rendeletet? Egy hónapja volt a Polgármesterünknek ezen gondolkodni. Remélem már tudja a választ.  


Becsüljük meg a Hivatali Dolgozók munkáját, nekik is jár már a fizetésemelés!

A jövő heti közgyűlésre beterjesztett javaslatom szerint 45.000Ft-ra javaslom emelni az illetményalapot Tatabányán.

A közalkalmazottak 2009-óta hiába várják, hogy emelkedjen a fizetésük. Nincs ez másképp Tatabányán sem. Ahelyett, hogy a kormány végre megemelné az illetményalapot az helyi önkormányzatokra hárítja a problémát. Forrást nem ad, de lehetőséget igen!
A 2017 évi költségvetésről szóló törvény lehetőséget biztosít, hogy helyben magasabb illetményalapot állapítsanak meg az önkormányzatok.